Megmondom őszintén, kevés olyan ember van, aki annyira nagy hatással volt az eddigi munkásságomra, mint Jeff Porcaro. A 70’- 80’-as évek dobos ikonja olyan meghatározó technikákat és alapvetéseket ültetett át, vagy frissítve helyezett gyakorlatba, amelyek -bizton állíthatom- meghatározóak voltak a kor dobos és ütős társadalmára.
Jeff Porcaro 1954. április 1-jén (érdekes dátum), született a Connecticut állambéli Hartfordban, elsőszülött gyermekként. Édesapja, a szintén dobos Joe Porcaro már nagyon korán megfertőzte a kis Jeffet a dobolással. Hét évesen már komolyan játszott a hangszerén, bár állítása szerint dobolgatni már jóval korábban kezdett, amire csak édesapja emlékezhetett. Az első leckéket is tőle kapta, aki Bob Zimmitti-vel és Rich Lapore-ral tanult.
Jeff Porcaro volt a társalapítója annak a méltán híres TOTO zenekarnak, akinek zenéjén keresztül megismerhették és megszerethették játékát. Az a tudást, melyet Jeff 28 évesen bemutatott zenekarával, szinte egyedülálló volt a korszak zenei palettáján, és engedtessék meg, de szerintem kevesen tudtak hasonló fajsúlyú technikás dobolást bemutatni akkoriban (ez mondjuk sztem máig igaz). Az ifjabb Porcaro végzős éveiben otthagyta a középiskolát, helyette elment zenélni Sonnyval és Cher-rel Las Vegasba, valamint turnékat, és lemezfelvételeket vállalt többek közt a Seals and Crofts-szal, Boz Scagg-gel, és Steely Dan-nel.
Sikerei ellenére Jeff Porcaro megmaradt az a szerény ember, aki volt. Sose gondolt arra, hogy Ő lenne a világ legjobb dobosa (ami talán érthető, hisz ezzel rengeteg felesleges nyomástól szabadult meg, amiben korabeli zenésztársai látványosan szenvedtek).
Élete során Jeff Porcaro-ra úgy tekintettek, mint a korszak egyik legjobb dobosára. Jeff sokoldalú, stílusokon átívelő ritmustechnikáiról vált ismertté, és lenyűgöző tudását bizonyította például olyan albumokon, mint Boz Scaggs Lowdown-jában vagy a Lido Shuffle-jében, a Dire Straits OnEvery Street-jében, Michael Jackson Thriller-ében, Elton John Jump Up-jában, segédkezett Rickie Lee Jones debütálásában, és Bruce Springsteen Human Touch című albumán is játszott.
És még pár név a végtelennek tűnő listából, akikkel Jeff Porcaro élete során együtt zenélt: Bonnie Raitt, the Bee Gees, Jackson Browne, Michael McDonald, Lowell George, Hall & Oates, Etta James, Joe Cocker, Nils Lofgren, Manhattan Transfer, Greg Lake, George Benson, Larry Carlton, Paul McCartney, Pink Floyd, Elton John, Michael Jackson, Peter Frampton, Airplay, Peter Allen, America, és Stanley Clarke.
Jeff Porcaro sajnos szívroham következtében 1992. augusztus 5-én elhunyt. Halálát vagy féregírtó, vagy permetszer okozta, ez pontosan a mai napig sem derült ki. Boncolása során az orvosok súlyos szívelégtelenséget fedeztek fel, amely korábbi vizsgálatok során nem derült ki. Később a Los Angeles megyei halottkém-iroda jelentése szerint Jeff Porcaro szervezetében kokainra utaló jeleket találtak. A média ezt a hírt felkarolta, és a híradásokban Jeff Porcarot mint kokain-fogyasztót mutatták be, úgy, hogy tisztában voltak azzal, hogy a testében feltételezett kokain nyomok akár évekkel ezelőtti fogyasztásból is eredhettek. Sajnos ez a szóbeszéd a mai napig tartja magát annak ellenére, hogy mind zenésztársai, mind rokonai nevetséges híresztelésnek tartják azt. Személyes megjegyzésként hozzátenném, hogy teljesen mindegy, igazak-e a hírek, az a tudás amelyet Jeff Porcaro adott a dobostársadalomnak, máig hatással van ránk, és meghatározza a jövő ütőseinek életét is.
Jeff temetését -amelyen becslések szerint 1500 ember vett részt- augusztus 10-én tartották a Forest Lawn Memorial Parkban, Los Angelesben. Halála után megalapították a Jeff Porcaro Emlék Alapítványt, hogy segítsenek a Grant High School zenészeinek és bölcsészkarának Los Angelesben, ahol Jeff a 70-es évek elején diák volt. Az alapítvány fő tevékenysége szerint a Grant High School végzőseinek nyújt támogatást minden évben, négy ösztöndíj formájában.
Halála évében emlékkoncertet adtak december 14-én a Universal Amphitheater-ben, Los Angelesben. Az előadáson olyan sztárok jelentek meg, akik lemezein megjelent Jeff Porcaro. Például jelen volt Boz Scaggs, Donald Fagen, Don Henley, Michael McDonald, Eddie Van Halen, és természetesen a Toto. A hangverseny bevételéből létrehoztak egy alapítványt, amely Jeff fiainak neveltetését biztosítja.
Jeff emlékét továbbviszik szülei: Joe és Eileen, testvérei: Mike és Steve, nővére: Joleen, felesége: Susan, fiai: Christopher, Miles és Nico, és sok-sok barát és fan, akik sosem felejtik el Őt. És remélem ezzel a bejegyzéssel, mi is hozzájárulhattunk Jeff Porcaro emlékének ápolásához!
Jeff Porcaro hihetetlenül nagy repertoárját itt nézhetitek meg. Zenéket hallgathattok itt és itt.