Egy érdekes cikkre lettem figyelmes a drummagazine.com oldalán. Első olvasatra a "Dobos vs. gépek: az ütem értéke" című headline még annyira nem is tűnik akkora durranásnak, de ha végigolvassuk a cikket, akkor látjuk milyen problémával is kell, hogy szembesüljön a/egy dobos.

A cikk részleteire most nem is térnék ki, hiszen az Amerikai jog - és elsősorban itt a szerzői jogra gondolok -, eltérőek lehetnek a hazai jogtól, de a fő momentumot úgy érzem mindenképp körbe kell járnom pár gondolat erejéig.

Mi a lényeg?
Egy korábbi lemezfelvétel alatt feldobolt ritmusképletet, most egy kis módosítással levédette egy "Loopkirály", aki - mint saját ritmusképletét - most visszaperli a kiadót.

De mi is a probléma?
Tulajdonképpen semmi. Hisz ha úgy vesszük a ritmus mindenkié, mint ahogy a zene is. Vagy mégsem? Gondolkodjunk el azon az alapvetésen, hogy mennyire zeneszerző az a dobos akkor, ha csak ritmusokat ír? Mennyire szerzői jogvédelem alá tartozó egy ritmust létrehozó, egy dallam nélküli, pusztán dinamikára alapozó hangszeres zenész. Nem tudom.

Vagy mégis? Ahogy egy festő a különleges ecsetvonásaitól teljesen egyedi stílust képes védeni, vagy ahogy az Apple is képes a gesztusvezérlést levédetni, úgy mindenképp van alapja annak a szerzői jogi vitának amit a zenészek próbálnak életben tartani mint alkotó, az eladó, és vásárló felé.

A ritmus mindenkié?
Sajátos olvasatomban semmiképp. illetve mégis. Abban az esetben mindenképp, ha a szerző maga mentoráltjai útján osztja az igét, és terjeszti a különleges technikát. Viszont egy korábban felvett, és csak más ritmushangszereken (de módosítatlan ritmusképletű) alapot elbitorolni úgy, hogy azt a "jogvédő" maga sose játszotta le mint szerző, csak annyira plágiumgyanús mint SP doktorija.

Értem én, hogy a zene mindenkié, meg nehéz megfogalmazni, hogy egy ritmusképlet mi alapján készült el; egy már meglévő zenei alap szerint, vagy e mellett egyszerre, de azért pl. Clyde Stubblefield Funky Drummere, vagy Mitch Mitchell Little Wingje, Alex Van Halen Hot For Teachere, vagy Jeff Porcaro Rosanna-je elvitathatatlanul saját kreáció. Ezeket saját ritmusként jog védeni mint loop, a viccnél is borzasztóbb.

Nem tudom minden esetben igazam van-e, és valóban a ritmus szabadon használható, szerzői jog alá nem tartozó művészi tevékenység, de azt gondolom mint zenész, mint dobos, hogy minden saját ötletünket elbitorló "szerző" csak kevesebbé teszi azt a világot, amit magunk építettünk fel hosszú évek kemény munkája alatt.

Az eredeti cikk itt olvasható:

http://www.drummagazine.com/andy-doerschuk/post/drummer-vs.-machine-the-value-of-a-beat/