Taiko (太鼓?) Jelentése: "henger", Japán szóból ered (etimológiailag "nagy" vagy "nagy dob"). Japánon kívül, a szót gyakran használják a különböző japán dobokra (和太鼓"wa-daiko", "japán dobos") is. Amennyiben a tradicionális kereteken túl (Ősi Japán művészeti stílus) mint önálló művészeti formaként tekintünk a taiko-dobolásra (néha pontosabban "Kumi-daiko" (组太鼓)) úgy a világ csak most kezd el megismerkedni ezzel a dobolással.
 
csapjunk is a közepébe.
 
Taiko tipusai

Hihetettlen, de a taiko-dobokat Japánok dolgozták ki még sokcsillió-millió évvel ezelőtt, hogy minél széleskörűbb hangzásvilágot tudjanak adni az addig se szegényes létszámú ütőhangszerekhez. Ennek gyökerei a Japán népi és klasszikus zenei hagyományokban keresendők.
A Taiko hangszereket általában "súlyosabb" verőkkel ütik, kivéve a kotsuzumi és ootsuzumi dobokat. A taiko dobolásban a verőket Bachi-nak hívják, mely egy mindkét végén jól használható dobverő, ami teljes mértékben alkalmas a dob testek különböző ponton való megütésére. A taiko stílusra jellemző, hogy nagy mennyiségű és erejű ütést mérnek a Bachival a bőrre és a testre, épp ezért mindenképp vastagabb anyagból kell készíteni a verőket, illetve túlfeszített állapotban kell tartani a bőröket is. Ez valószínűleg Japán nedves, párás nyarai miatt alakult így, mivel a legtöbb fesztivált ilyenkor rendezik. Sok taiko nem hangolható, éppen ezért alapvetően a nagyméretű dob belső feszültsége ellensúlyozza a váltakozó páratartalom bőrlazító hatását.
 

Bachi (桴,枹) (ejtsd batchi vagy Büchi) nevét talán fából készült rúdnak fordíthatnánk.   A Bachi a legkülönbözőbb méretű, és fajtájú anyagokból készülhet, attól függően milyen méretű, és technikával használt dobon szeretnénk használni. Egy tipikus Bachi kb 22 mm (⅞ hüvelyk) átmérőjű, 400 mm (16 hüvelyk) hosszú és általában tölgyfából készítik, vagy más magas szilárdságú, és tömör rostszerkezetű keményfából. Természetesen égtájtól, és szokásoktól is függhet a Bachinak használható fatípus. Ismerünk még az alábbi fákból készült verőket (zárójelben a japán nevek): juharfa (kæde), fenyő (Matsu), ciprus (hinoki), magnólia (hou), bükk (buna), és bambusz (take). A Hou az egyik legkönnyebb és legpuhább fa, ezért a legmegfelelőbb a kisebb dobokon való játékhoz. Viszont egy nagyobb dob megütésekor egy magnolia Bacsi eléggé csenevészül szólal meg nagyobb dobok megütésekor. Nem beszélve a perem játékrol, melyhez ez a típusú verő teljes mértékben alkalmatlan. A hinoki valamivel nehezebb, mint a Hou, és általában olcsóbb is. A másik szélsőség a Kashi (tölgy) Bachi ami igen nehéz és kemény. Ez csak nagyobb taiko dobok esetén érdemes használni, mivel ezek a verők kisebb dobok esetén túlzottan tömör, erőteljes hangot adnak vissza, és így az összhangzás nagyon eltolt dinamikát is eredményezhet.   A taiko dobolás erősen vizuális művészeti forma, ezért néha a Bachikat bojttal vagy egyéb kiegészítővel díszítik.

A taiko dobok kétféle építési formába vannak kategorizálva. Byou-uchi daiko (鋲撃ち太鼓), ahol a taiko bőre le van szögezve a testhez, és Tsukushime-daiko (付締め太鼓) ahol a bőrt rávarrják egy vas gyűrűre, amelyet aztán körben különböző rögzítő, feszítő eljárással lyukakon keresztül fűznek a dobtesthez.
 
A Byou-uchi daiko test általában egy darab fából vájt dob, ezeket általában Keyaki(欅)-ból készítik mivel a sűrűsége, és mintázata is megfelel ehhez a dobfajtához. de természetesen égtájtól, beszerezhetőségtől, és pénztárcától is függ ki milyen fából készíti el álmai taiko dobját. A Byou-uchi daiko dobot nem lehet hangolni, és mivel egy darabból készülnek ezért korlátozott átmérőben keszülhetnek.

A tipikus byou-uchi daiko a nagado-daiko (长胴太鼓, hosszú test taiko). A nagado-daiko egy henger alakú, durván alakított test (szinte mint egy hordó). A dob mérete, és hangzása miatt egy időben akár több dobos is játszhat rajta. Ebben a típusban különböző méret is rendelkezésre áll. A Chu-daiko közepes méretű nagado-daiko. Nagado-daiko általában 3,0 shaku (1 shaku ~ 12 inch) méretben is megtalálható, de ezt már inkább ōdaiko-nak nevezzük (大太鼓 nagy dob). byou bit-uchi daiko, mint szumó-daiko és Hayashi-daiko is ismeretes.
 
Az egyik legismertebb a Taiko garnitúrán belül az ōdaiko. Az ōdaiko a legnagyobb az összes Taiko dob közül. A legnagyobb ōdaiko túl nagy ahhoz, hogy könnyen mozgatható legyen, és hogy egy helyiségben lehessen tárolni. A test egy darabból vájják ki, és általában több száz éves fákból készítik őket.
 
Tsukeshime-daiko-nak (付締め太鼓) a legkülönbözőbb stílusú és hangzású taiko dobokat hívjuk. Ez a taiko dob hangolható, és többfajta kivitelben is létezik. A rendszert általában feszítő kötelek, csavar rendszerek és körbilinccsel teszik egyedivé. A Tsukeshime-daiko készülhet több fából és a bőr is eltérhet az eddig elmondottaktól, mint például a Shime-daiko és tsuzumi, vagy mint az okedo-daiko.
 
A Shime-daiko nagyjából pergő dob méretű, és általában öt méretben kapható. Namizuke, vagy 1-es méret, a legkönnyebb és jellemzően a klasszikus Japán Noh és a Kabuki színházak használják. Nichougakke, vagy 2-es méret, általában amatőr játékosok számára készül a könnyű és mégis erős teste miatt. Sanchou - gochou; 3-as méretet általában félprofi vagy világszínvonalú csoportok használják.
 
Más japán taiko dobok közé tartozik a uchiwa-daiko (団扇太鼓, "ventilátor" dob), Hira-daiko (平太鼓, "ház, lakás" taiko), o-daiko (大太鼓, "nagy" taiko), és egy sereg ütőhangszer amit a hagyományörző Noh, Gagaku, és Kabuki együttesek használnak Japánban.
 
A nagado-daiko-nál úgy mint az okedo-daiko-nál van egy jellegzetes perem hang, az úgynevezett "ka". Lejátszásánál csak a peremet kell megütni. Okedo-daiko esetén azonban fontos, hogy csak a legkülső fém gyűrűt üssük meg, és ne a tényleges peremén a dob testet. A vékony, könnyű fából készült okedo különösen fogékonyak a hasadásra és gyorsan rongálódik az ütésektől
 
A taiko korai története
 
A Taiko dobot először harci területen használták, ahol durva, erőteljes hangja miatt szerették. A harci használat alatt kialakult stílust Gagaku-nak nevezték el. A Gagaku japán legrégebbi udvari taiko stílusa, és a mai napig játsszák az egész világban.
 
A modern taiko
 
A modern taiko az 1951-es évben került ismét a közttudatba Daihachi Oguchi révén, aki életre hívta az első Taiko együttest Kumi-daiko formációban. Innentől számítjuk a Taiko modernkori népszerűségét. Daihachi Oguchi eredetileg jazz-dobosként volt ismert, ám ahogy élete egyre inkább haladt előre, úgy kanyarodott vissza a tradicionális gyökerekhez. Az ősi stílusban nem volt jellemző a taiko előadásokon a közös zenélés, ezért Daihachi Oguchi jazz hátterével megalkotta az együttesként működő első taiko társulatot. Daihachi Oguchi további célja a különböző taiko hangszerek egységes stílussá kovácsolása volt, ami azért volt nehéz, mivel a dobok maguk igen különböző technikával készültek, és nem mindig szólaltak meg a modern kor igényeinek megfelelően. Ezért szigorú szabályok alapján (leginkább a jazz dobolás alapjait figyelembe véve) válogatta össze a hangszereket. Ezen kívül még egy akadállyal találta szembe magát. Mivel tényleges Taiko együttes még soha nem játszott azelőtt, és magán a hangszert is inkább a hétköznapi ember használta még anno, ezért nem állt rendelkezésre megfelelő számú hivatásos zenész. Az eredeti elképzelés a korábban ismert egyszerű szentély zene ritmusképletén alapult, amit már korábban is játszottak Japánban, így könnyű volt kiválogatni azokat a zenészeket akik affinitást éreztek a Taiko dobolásához. Ez volt az alapja az első Taiko együttes létrejöttének, melyet Osuwa Daiko néven vitt sikerre Daihachi Oguchi. A Daihachi Oguchi 84 éves korában 2008 június 27-én elhunyt miután elütötte egy autó az egész otthonától nem messze Naganoban. Oguchi széles körben ismertette meg a taiko dobolást, és vált a modern Taiko nagymesterévé. Segítségével azóta közel 200 taiko csoport működik Japán, Szingapúr, Kanada és az USA területén.
 
Nagyjából Daihachi Oguchi Taiko zenekarának megalakulásával egyidőben, kezdett ismerté válni Japán rádió-és televízióműsorokon keresztül egy másik úttörő taiko csapat a Sukeroku Daiko. Előadásaikra a sebesség, folyamatosság, és az energia volt jellemző. Ők is mutatós koreográfiával tálalták ezt a különleges produkciót, melyekben igen sűrűn előkerült a taiko dob szóló is. A csapat feloszlása után annak egyik tagja, Seido Kobayashi létrehozta Oedo Sukeroku Daiko csapatát, akiket az első profi Taiko csoportnak hívnak.
 
Másik Taiko együttes Sado-szigetén látta meg a napvilágot. A csoport, Za Ondekoza, 1969-ben alakult Tagayasu Den irányításával. Létrehozásának célja, hogy a Taiko ne csak szórakozás, hanem egy életformává is váljon. Ezért sok fiatalt gyűjtött maga köré Japán különböző vidéki területeiről, hogy ne legyenek a városi életformával megfertőzve. Ezzel a gondolkodásmóddal, és szigorú képzési rendszerben gyakoroltak a diákok nap mint nap. Sok konfliktus miatt a csoport tagjai és Tagayasu Den útja elváltak. Mr. Den Sado-szigetének északi csücskében tovább őrzi a hagyományos értékrendet, és próbál igét hirdetni, és maradék csapatával létrehozta az Asano Taiko dob formációt, mely a Kodo Taiko csoportként vált ismerté.
 
Négy különböző Taiko stílust különböztetünk meg:
 
Multi-dob, multi-player (复式复打法)
     Két vagy több dobos játszik több mint egyféle Taiko dobon. Ez a stílus a teljesítménye miatt népszerű manapság. Azt a stílust Kumidaiko-nak is nevezik (组太鼓).
 
Multi-dob, egy játékos (复式単打法)
     Egy dobos játszik több mint egyféle Taiko dobon.
 
Egy dob, multi-player (単式复打法)
     Két vagy több dobos játszik csak egyféle Taiko dobon.
 
Egy dob, egy játékos (単式単打法)
     Egy dobos játszik, csak egyféle Taiko dobon.
 
Taiko együttesek:
 
Taiko-ban olyan csoportok, együttesek játszanak, amelyek szinte teljes dob parkkal rendelkeznek. Minden dobon játszanak, és mindenkinek különleges szerepet szánnak az együttesben. A sok különböző stílusú és formájú Taiko dob közül a leggyakoribb dob valószínűleg a nagado-daiko.
 
Az együttesek általában nem csak dobon játszanak, hanem sokszor más tradicionális Japán hangszert is bevonnak az előadásokba.
 
Ismeretanyag:
 
Ji
Jiuchi-nak is nevezik. Ez az alap ritmust adja a fő ritmus támogatásával, vagyis ez az O-uchi. Ő viszi az ütem mérőt. Néhány gyakori ritmus: Doko don, ne ko, vagy ne menjen (Swing minta). A Jikata olyan előadóművész, aki viszi a ji ritmust.
 
Kizami
Egyszerű mérő.
 
Ukare
Összetett mérő.
 
Mya
Japán kifejezés, ami azt jelenti: "szünet" vagy "space" (azaz "a" tto iu ma; helyet vesz igénybe). Ezt alkalmazzák a zene leírásában a csendre. Taiko zenében fontos, hogy érzékelhető legyen a csend a taiko lejátszás közben, hogy a következő hang érték minél inkább erőteljesebbé váljon. Mivel egy taiko együttesben a legfontosabb a koncentrál ritmus, így a legkritikusabb elem a szünet, mely fokozza a drámai feszültséget, és az izgalmat. A ritmikán belül a játékos saját belátása szerint is tarthat rövidebb hosszabb csendet is. Ha a játékos kellően összpontosít a játékára akkor az egymástól elkülönült ritmus értékek amellett, hogy emelik az ütés értékét, egyben egyedi hangzást is hoz a játékba. Ez egy jó példa arra, hogyan használják ma az oroshi-t.
 
Oroshi
Oroshi jellemzi a találat számot a taiko-ban. A játékban használt "ma" (távolság) fokozatosan rövidül, és hosszabbodik. A "ma" más szóval a tempó fokozatos növekedése.
 
Chanchiki
A magas hangú eszköz célja, hogy kialakuljon a közös tempót.

És egy kis nyalángság. Három videó szuperjó Taiko előadásokból: